A kálvária folytatódik... razzia terézvárosban a csendrendelet miatt

Na nézzük csak akkor hogy hol tart a terézvárosi csendrendelet ügye. Legutóbb ez volt a hivatalos álláspont (sőt elvileg még most is az):

„Kompromisszumos megállapodással zárult az egyeztetés a Terézvárosi Önkormányzat mai megbeszélésén, melyen a vendéglátókat és lakókat képviselő érdekképviselők, illetve az önkormányzat illetékesei vettek részt. A testület szeptember 10-ei üléséig terjedő időszakban megoldást talál arra, hogy a rendelet végrehajtása milyen módon halasztható az egyeztetett változat elfogadásáig.”

Ehhez képest mi történt tegnap este 10-kor (a rendelet eredeti, azóta megváltoztatott, időpontja szerinti életbelépésekor):

„Az idill fél tizenegyig tartott. Ekkor tűnt fel az önkormányzat által budapesti Broadway-ként brandelt Nagymező utcán a kerületi jegyző, Sajtos Csilla, továbbá néhány önkormányzati alkalmazott, és vagy egy tucat készenléti rendőr. A Cheho nevű bárig sétáltak, ahol Sajtos Csilla jegyzőkönyvet vett fel, és aznapra bezáratta a helyet.

Ezek után a Mozsár utcai Caledonia következett, hasonló eredménnyel. A különítmény következő állomása egy éjjel-nappali közért volt a Bajcsy-Zsilinszky úton, ahol véget vetettek a rendeletellenes árusítgatásnak. A cikk írása közben, hajnali fél háromkor a különítmény a Nagymező utcai Instantnál tartott.” – írja az index.hu.

Bizony a kálvária folytatódik. Az önkormányzat egyszerűen nem képes nyugton maradni és normális emberi, intelligens egyeztetéseket folytatni az azóta profin megszervezett civil és vendéglátós szervezetekkel. Mégis képesek voltak egy ilyen primitív eszközzel fellépni és az igéretükkel (mely szerint 10-ig elhalasztják a rendelet bevezetését, és addig megtörténnek az egyeztetések) teljesen ellentétesen cselekedni. Felháborítónak, szánalmasnak, sőt nevetségesnek tartom ezt az egész szituációt és teljesen el vagyok képedve attól, hogy ebben az országban tényleg ez megy. Fejetlen kapkodás ész nélkül. Mindenki csak a saját érdekeivel foglalkozik és ki tudja, hogy emögött miféle korrupciós ügyek állhatnak még…

És a magyarázat?

„Megkerestük Hatvani Csaba alpolgármestert, aki elmondta, szerették volna betartani a megígért moratóriumot, de a jogászaik szerint egy elfogadott rendelet esetében erre nincs mód.

Az alpolgármester amúgy sem jósolt sok jót Terézváros szórakozónegyedének. A képviselők ugyanis összehívhattak volna rendkívüli ülést, hogy hatályon kívül helyezzék a csendrendeletet, ezt azonban senki nem tette meg. Hatvani szerint ennek alapján előfordulhat, hogy a 10-ei ülésen mégsem szavazzák meg a sokat támadott rendelet eltörlését.

Az alpolgármester nem tudott válaszolni arra, miért cáfolják a szakmai szervezetek, hogy a rendeletet egyeztették velük. Az az állítása pedig, hogy még csak egy szórakozóhely kérvényét utasították el, érthetetlenné teszi az esti, határozott fellépést.”

Igen. Nagyon egyszerű. Magyarázat nincs. Az önkormányzat teljes ellentmondásban van önmagával, az igéreteivel és immáron végképp hiteltelenné vált a szememben.

Gratulálok az összes terézvárosi lakos nevében! 

 

A kálvária folytatódik... razzia terézvárosban a csendrendelet miatt bejegyzés elolvasása

A Ponyvaregény kultusz

A minap megnéztem a Ponyvergényt. Ugye mindenki jól ismeri? Ez az a film ami a 90-es években a legmaradandóbb és legeltaláltabb alkotás lett. Ez hozta meg Quentin Tarantinonak a mozigéniusz titulust, és bizony ez volt az a pont amikor a korábban már formálódott Tarantino stílus meghódította az egész világot. John Travolta és Samuel L. Jackson, mint a két főszereplő szerintem azóta se nyújtottak ilyen magasszintű teljesítményt mint akkor (ja és Tarantinonak sem volt még ehhez fogható filmje), bár lehet, hogy ez inkább Tarantino érdeme, hiszen ő írta a forgatókönyvet és ő is rendezte a filmet. Talán ez lehet az egyik titka. Vagyis az, hogy az egész film gyakorlatilag az ő műve. Nem arról van szó, hogy valaki megírt egy forgatókönyvet, ami megtetszik egy rendezőnek és megcsinálja a saját értelmezésében. Ez a film konkrétan a kitalálójától érkezett és általa lett megalkotva. Ez azthiszem  érződik is. Hiszen minden egyes pillanat lebilincselő és minden egyes részlet érezhetően ki van dolgozva a végletekig. Tarantino remekül él a filmes eszközökkel is, fantasztikus ahogy kibontja a történeteket, az idősíkokkal játszik, fokozza a cselekményt. A néző hiába is próbálja összerakni a sztorit és értelmezni a dolgokat egyszer csak azon kapja magát, hogy folyamatos "áááá" élményekben van része mikor feleszmél egy-egy jelenet közben. Az egész film magával sodor az 1. perctől a 149. perc legvégéig. Sosem lehet tudni, hogy éppen mi fog történni, illetve, hogy milyen poén következik. Ez a film egy remek "paródia". Remekül kifigurázza a gengszterfilmeket, illetve a gengszterlétet, a krimiket és az egész hollywoodi világot. A Ponyvaregény tehát kétségtelenül egy korszakalkotó kultfilm. Egy klasszikus amit mindenkinek látnia kell legalább egyszer...

A Ponyvaregény kultusz bejegyzés elolvasása

Nevessük ki a válságot!

Találkoztam egy nagyon jó kis reklámmal, melyet egy német cég készített a válságra válaszul. Ez talán egy válasz arra, hogy hogyan csinálj legegyszerűbben pénzt a recesszió közepette :) Szerintem nagyon kreatív, vicces és a kivitelezés is profi.

Itt pedig egy másik videó.Billy Joel We Didn't Start the Fire című számának feldolgozása/paródiája ami remekül összefogja a válság első évének eseményeit. Szerintem nagyon kreatív, bár egy kicsit hosszú ahhoz, hogy az ember tényleg végignézze :)

Nevessük ki a válságot! bejegyzés elolvasása

Egy terézvárosi lakos kikelése a csendrendelet ellen

A terézvárosi csendrendelet számomra egy teljes mértékben érthetetlen dolog. Egyszerűen nem értem és kész. Már azt is kevés lenne mondani, hogy felháborító, mert ez már sokkal több annál. Érthetetlen, logikátlan és egyértelműen negatív hozadékkal rendelkezik gyakorlatilag mindenkire nézve, akire hatást gyakorol.

Miről is van szó?

„Heves reakciókat váltott ki a Terézvárosban az a hetekkel ezelőtt elfogadott rendelet, amely szeptember elsejétől este 10 óráig engedélyezné a kerület vendéglátóhelyeinek nyitvatartását.

Az "Újkorcsoport" civil szervezet az Alkotmánybírósághoz fordult a rendelet miatt, miszerint szeptember elsejétől oly módon szabályozná a kerületben működő vendéglátóhelyek életét, hogy azok csak este 10-ig tarthatnának nyitva. Igaz, ez módosítható lenne, ha az adott vendéglátóhely megfelelne egy zajszakértő által elvégzett mérésnek.„

Egy terézvárosi lakos kikelése a csendrendelet ellen bejegyzés elolvasása

Ma van a sokat vitatott Armstrong féle holdraszállás 40. évfordulója. Igaz vagy hamis?

Az Apollo-program, az első emberekkel végrehajtott űrkutatási program, melynek során, pontosan 40 éve, 1969. július 20-án Neil Armstrong és  Edwom Aldrin elsőkként a holdra léptek.

Az Apollo program keretében 1969 és 1972 között az Egyesült Államok összesen 12 űrhajóst juttatott a Hold felszínére. Egyben ez volt az USA harmadik emberes űrprogramja. A program fő célkitűzését 1961-ben jelentette be Kennedy elnök, 1961. május 25.-i kongresszusi beszédében (ezzel egyben hivatalosan is elindítva a programot): 9 éven belül embert juttatni a Holdra és biztonságosan vissza is hozni. A célt 1969. július 21.-én, az Apollo-11 űrhajósainak, Neil Armstrongnak és Buzz Aldrinnak a holdra lépésével sikerült teljesíteni. Őket még további öt űrhajóspáros követte, így összesen hat sikeres holdraszállást teljesítettek a NASA űrhajósai. Az amerikai állam 19,5 milliárd dollárt költött az Apollo programra.

folytatás a hajtás után a kétkedésekkel...

Ma van a sokat vitatott Armstrong féle holdraszállás 40. évfordulója. Igaz vagy hamis? bejegyzés elolvasása

Feltalálták az olvadhatatlan csokit. De minek?

Újabb lépést tettünk a műanyag életmód teljes kibontakoztatásához. Nemsokára már a csokoládé, is teljesen életszerűtlenné válik. Azon kívül, hogy telepakolják mindenféle tartósítóval, aromával és ki tudja még mivel, már olvadni sem fog. Ezt a  gigantikus problémát most sikerült kiszűrniük a svájci csokigyárban. Kiváncsi lennék, hogy mivel....

hajtás után az index cikke következik:

Feltalálták az olvadhatatlan csokit. De minek? bejegyzés elolvasása

A megetetett társadalom. Mi is az amit valójában eszünk?

Engedjétek meg, hogy szerény felháborodásomnak adjak hangot. Van itt egy nagyon kemény cikk arról, hogy valójában mi az amivel etetnek minket (merthogy biztosan nem táplálnak az fix). A cikk magáért beszél. Az eredeti verzió itt található. Ja és ha akarsz valami jóízűt enni még ma, akkor inkább ne olvasd el szerintem! :)

A megetetett társadalom. Mi is az amit valójában eszünk? bejegyzés elolvasása

Pénteken uszálystrand nylik az Erzsébet hídnál!

Most mondjátok meg... mi kell még azon kívül, hogy kifekszel egy medencébe a város szívében, és nézed a sok munkába igyekvő irígykedő embert, aztán ha jobbra pillanatasz meglátod a gyönyörű Erzsébet hidat mögötte a Gellért heggyel. Ha esetleg hátrafordulsz ott a vár és a pesti rakpart. Én tuti kipróbálom az  új uszálystrandot. Végre egy jó fejlesztés a belvárosban!

Íme az Index tájékoztatása:

Pénteken uszálystrand nylik az Erzsébet hídnál! bejegyzés elolvasása

iPhone Guitar - Őrület :)

Lehet, hogy már régi, de én most fedeztem fel igazán. Már kezdhetjük megszokni, hogy iPhonera egyre betegebb (és egyben egyre figyelemremlétóbb) dolgokat írnak meg. Tekintve, hogy csupán egy mobiltelefonról van szó ez egy elég érdekes és egyelőre nehezenn komolyanvehető dolog.

A lényeg tehát az, hogy megírták a tökéletes gitárprogramot is a készülékre, amivel gyakorlatialg mindent meg tudunk valósítani amit egy hagyományos gitárral is. Persze nem szól olyan jól, és sosem fog a nyomába érni az élő hangszereknek, de néha kifejezetten szórakoztató lehet. Akkor pedig különösen hasznos, ha az emberfia már esetleg zeneírásra adta a fejét, akkor le tudja játszani rögtön, sőt fel is tudja venni az éppen mondjuk a metrón vagy matekórán eszébejutó dallamot, úgy is, hogy nincs a közelben hangszer...

Az viszont biztos, hogy nagyot fogok röhögni amikor meglátok valakit a tábortűz körül egy iPhone-nal játszani a Metallicától a Nothing else Matterst :D

Itt van néhány videó is:

Demo:

Itt pedig élesben:

iPhone Guitar - Őrület :) bejegyzés elolvasása